Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Heavy Metal

Amióta Magyarországon is divatba jött a rock kifejezés, minden olyan zenére, ami az átlagosnál nagyobb hangerővel szól, kemény és fémes hangzású illetve gitárcentrikus megszólalású, ezt a szót használjuk. Valójában azonban ez a gyűjtőfogalom a rockzenén belül jelöl egy nagyon sokszínű, rendkívül gazdag zenei irányzatát amelyet a rock terminológiájában a hardrock vagy heavy-metal ("kemény rock" és "nehéz fémes"} kifejezéssel különböztetnek meg más stílusoktól.

A kifejezés - heavy-metal - a közhiedelemmel ellentétben nem zenei, hanem irodalmi vonatkozású. A beatiradalom egyik közismert tekintélyének William Borroughs-nak a Naked Lunch című művében bukkan fel először és a hatvanas évek második felében került át a zenei köztudatba azért, mert illett egy szűnteti új stílusirányzat hangzásvilágának megkülönböztető jellemzésére.

A hard-rock és a heavy-metal korábbi évekre nyúlnak vissza. Egyes szakírók már az ötvenes évek rhythm and blues felvételeiben felismerni vélnek "fémes" jegyeket, mások - s ez a szakkörökben elfogadott - 1964-re teszik az irányzat születésének pillanatát. A Beatles, a vokális beatzene nagy sikereinek éve ez, könnyed, popos slágerek szerepelnek a sikerlistákon, de London és más angol nagyvárasok klubjaiban már játszanak azok a zenekarok, akik a néger előadók blues-iskoláján nevelkedtek és hamarosan a "blues revival" részeseiként kerülnek a köztudatba. Alexis Korner és John Mayall zenekaraiban zenészek tucatjai sajátítják el a blues gitárjátékot, a későbbi Rolling Stones, ,Animals, Yarbirds, Fleetwood Mac, Colosseum, Cream tagjai szereznek megfelelő rutint, hagy aztán önálló elképzeléseiket megvalósítva lépjenek új utakra. Az első hard-rock felvételt a Kinks készítette. You Really Gat Me című számuk a kemény "dögös" hangzásnak köszönhetően 1964. szeptemberben az angol lista élére is felkerült. Felvételük már nemcsak szokatlan dinamikájával, kemény hangzásával keltett feltűnést, hanem azzal is, hogy Ray Davies a gitáros először �tekert" egy nagyot a hangszerével.

A Kinks példáját hamarosan más beategyüttesek is követték. A Who (I Can't Explain), a Rolling Stones (Last Time, Satisfaction), a Spencer Davis Group (Gimme Some Lovin, I�m A Man) mellett mindenekelőtt a Yardbirds érdemel említést Heart Full Of Soul, Evil Hearted You), amelyben olyan gitárosok bontakoztatták ki képességeiket, mint Eric Clapton, Jeff Beck és Jimmy Page.

1966-ban a Cream megalakulásakor is még az együttes játékon volt a hangsúly, de a zenekar újdonságerejét, sikerét épp ez adta, hagy ebben a zenekarban már három, a maga hangszerén virtuóz, invenciózus, szólistaként is kiváló zenész játszott, s a szólógitár, az uniszono basszus valamint a dob együttes játéka olyan új soundot eredményezett, amely addig ismeretlen volt a beat világában.

A hard-rock és a heavy-metal stílusirányzattá erősödésében további Iökést adott Jimi Hendrix felbukkanása az angol popéletben, aki a mar említett zenei és elektronikai újításokat szólistaként - kísérőzenészekkel a háta mögött - fejlesztette tovább.

A hard-rock és a heavy-metal nagy korszakát 1970-tól 1973-ig tartják számon a rocktörténészek, de sohasem felejtik el megemlíteni, hogy az előzmények 1968-ig visszavezethetők. Ebben az évben oszlik fel a világ első szupergroupja, a Cream, Hendrix már túl van a Monterey-i fesztiválon, megjelentek a stílusirányzat első nagylemezei, az újat kereső szakma lázas izgalommal veti magát a nagy lehetőségre. Számos megfáradt zenész találja meg újra atkotóerőit, számos menedzser. hanglemeztársaság lát fantáziát - és nagy üzletet persze! - a hard-rockban, s Angliában ismét kitör a zenekar alapítási láz.

Talán nem véletlen, hogy a hetvenes évek nagy sztárzenekarai közül a Led Zeppelin a Black Sabbath és a Deep Purple is 1968-bari kezdi a koncertezést vagy jelenteti meg első lemezeit. A Led Zeppelin 1968-69-es első illetve második albuma vagy a Whola Lotta Love című kislemez legalább olyan reveláció a rock világában, mint annak idején a Beatles (zenei) megjelenése volt. Jimmy Page gitárjátéka és Robert Plant énekesi teljesítménye még azokat is lenyűgözi, akik különben csak zajnak, dörömbölésnek tartják az új zenét. Kétségbevonhatatlan tény, hogy a hard-rock újításai révén a rock visszavonhatatlanul átalakul, megszólalásában, színpadi megjelenítésében. előadásában egyaránt új dimenziókat nyitott. A koncerteken hosszú hajú orgonisták vetik hátra sörényüket, a háttérben ördögi ritmusszekció dübörög dobhártyákat szaggató módon. a szólóénekesek hangja a csillárokat rezegteti; a dobosok tucat számra törik a dobverőket, a gitárosok pedig fallikus jelképként kezelve hangszereiket süvöltetik a húrokat.

S a nagyok kivétel nélkül tovább bővítik a stílus repertoárját és kelléktárát. A Led Zeppelin a fémes hangzást és s színpadi teatralitást (pomp) ötvözi; a birminghami Black Sabbath a misztikát, az okkultizmust és a horrort építi be zenéjébe "színezőelemként", a Deep Purple pedig a billentyűk alkalmazásával a klasszikus zene harmóniagazdagságát, monumentalitását ötvözi az elektromos gitár megszólaltatásának új lehetőségeivel. S a kísérletekből 1970-re kiforrott egyéni hangzásvilág születik olyan klasszikusokkal, mint a Deep Purple ln Rock vagy a Paranoid. S a nagyok nyomában a következő években a második vonal is félelmetesen jó erőket vonultat fel. Angliában a Uriah Heep, Nazareth, Atomic Rooster, Groundhogs, Amboy Dukes, Kiss, James Gang, Robin Trower, Thin Lizzy, Hawkwind, UFO, Budgie, és nem utolsósorban a Queen, vagy Amerikában a Grand Funk és a Mountain.

 

 Sokan  világmegváltást vártak a metltól, azt, hogy az ifjúság egy újabb társadalmi méretű mozgolódásának a zenéje lesz. Nem lett az. Bár sokak számára a "metál" is "szükségletzene" volt, de feladata, szerepe inkább a szórakoztatás, a feszültségoldás lett, s a későbbiekben sokkal inkább irracionális elemekkel (misztika, okkultizmus, sátánizmus, jobb esetben sci-fi) kapcsolódott össze, mint valós és reális társadalmi problémákkal. Fogyasztói alsósorban ösztönösen vonzódtak a stílusirányzathoz, míg képviselői idővel elsősorban a nagyszerű üzleti lehetőségeket látták már csak benne. A Led Zeppelin indulásától a Kiss tűzokádó mű-zenéjéig húzható meg ez a pályaív, amely az első évek "progresszív" időszaka után hamar válságosra fordult, s a zenészek többsége - alkalmazkodva a rockban általában eluralkodó kommercializálódáshoz, elüzletiesedéshez - az egyre fogyó zenei invenciót külsőségekkel, hatásvadászattal ellensúlyozta.

E vázlatos áttekintésben nincs elég hely a részletes elemzésre, de tény, hogy a hetvenes évek közepére, ezt a változást a nagy, úttörő zenekarok megtorpanása érzékeltette leginkább, akik éppúgy válságba kerültek, mint a rock egyéb stílusirányzatainak képviselői általában. A punk mindent megkérdőjelező, megköpködő anarchiájára (is) szükség volt, hogy az évtized második felében a kemény zenék esetében is megérjenek a feltételek a megújulásra.

1976-77-ben egyes angol kritikusok már nemcsak bírálták a megjelenő új nagylemezeket de olykor gunyorosabb megjegyzéseiknek is hangot adtak. Ekkor már évek óta hajtogatták, hogy azok az újítások, stílusjegyek, amelyek évekkel korábban olykor százezreket is vonzottak a koncertekre, az évtized közepére unalmassá, sablonossá váltak, ideje volna, ha a szupersztár-státuszba került zenészek időnként a zenéléssel, a komponálással is foglalkoznának, s nemcsak a stúdiókban dobálnák össze menet-" rendszerűen megjelenő lemezeiket. Mások a koncertek unalomba torkolló rituáléját tették szóvá, az ezerszer látott pózokat, mozdulatokat, a hallott szövegeléseket, s volt aki már megjegyzéseket tett a sztárok korára, kopaszodó feje búbjára vagy gömbölyödő pocakjára is. Mindez azonban addig pusztába kiáltott szó maradt, amíg a közönség ott tolongott a színpadok előtt, megvette a lemezeket, tehát hízott a bankszámla is. Amikor azonban a hard-rockot (is) diadalra segítő generáció kiöregedett a színpadok elől, s a még újabb már nem volt kíváncsi a régi kedvencekre, hirtelen komolyra fordult a dolog. Megritkultak a turnék, a lapok mind gyakrabban számoltak be - olykor a színpadon is zajló veszekedésekről, s 1975-tői megkezdődött a nagy körforgás. Válságba került a Black Sabbath, a Deep Purple, a Uriah Heep és mögöttük dominóelvszerűen a második vonal. Az "anya�együttesekből� kisebb "leány" vállalkozások alakultak Deep Purple - len Gillan Band, Rainbow, Whitesnake, a zenészek úgy kísérelték meg a megújulást, hogy összedobva a paklit újabb leosztásban folytatták a játékot. Egyik "szupergroup" alakult a másik után, sokszor csak hetekig-hónapokig életképes társaságok, mert a �nagy" nevekre így sem akart jegyet váltani a közönség amely ekkor már az új divatra, az új zenekarokra, az új ideálokra, a rock új nemzedékére-a punkokra figyelt. S a punkok kegyetlen nyíltsággal vágtak sutba minden általuk elavultnak tartott zenei értéket és tekintélyt. A Pink Floyd és a Bee Gees mellett megsemmisítő kritikákat mondtak a hard-rock bálványairól is, akik fejvesztve menekültek vissza amerikai vagy angol rezidenciájukba. 1976-77 táján valósággal megbénult a kemény rock élet. A hard-rock helyett keményebb zene, a punk jött divatba, s Angliában 1 -2 évig nem is akadt üzletember, aki komolyan foglalkozott volna hard-rock vagy heavy-metal zenekarok felfuttatásával. Amerikában némileg más volt a helyzet. A kezdeti idegenkedés után ez a stílusirányzat épp az évtized közepére erősödött meg, igaz az amerikai rocküzlet alaposan "lekerekltette", finomította a harsogó megszólalást. Egyrészt a produkciókat látványba csomagolta (lásd: a Kiss fantasztikus népszerűsége), másrészt az érdesebb, markánsabb hangzást egy teltebb, harmóniadúsabb "amerikai hangzássá" szelídítette, amely wesf cosat néven vált közismertté, s sokkal inkább a hard-pop, mint a heavy-rock megszólalás volt a jellegzetessége. A Foreigner, a Boston, a Kansas, a Toto vagy a REO Speedwagon zenéjében teljesedett ki ez a zenei világ, amelyben a vokális-pop, a billentyűk sokkal nagyobb szerepet kaptak, mint a gitárcentrikus rhythm and blues, s az egész produkciónak sokkal inkább szórakoztató-kikapcsoló, mint lázadó jellege volt. Ahogy a szakkritika találóan meg is állapította, az előző évekhez képest ez már kifejezetten AOR (Aduit Orientated), tehát felnőtteknek szóló zene.

A rock and roll, a beat azonban mindig is elsősorban a tinédzserek zenéje volt, s a hetvenes évek rockzenéjéből - így a hard-rockból is - sokáig ez az irányultság hiányzott. A punk többek kőzött erre a hiányra is felhívta a figyelmet s aligha lehet véletlen, hogy miután 1978-78-bon a rombolás démonai eltűnőben voltak, megjelentek helyükön a heavy-metal új hullámának képviselői. Köztük néhány régebbi, de kevésbé elkoptatott arc (Motörhead, Judas Priest Saxon, Thin Lizzy, AC/DC, Gary Moore, de nagy többségében egy olyan új zenészgeneráció tagjai, akik a Led Zeppelint, a Deep Purple-t vagy a többi "nagyot" már csak rocklegendaként ismerték. Számukra a heavymetal még nem elsősorban pénzkereseti forrás volt, hanem önkifejezési eszköz, s a technikai fejlődésnek köszönhetően nemcsak hozzáállásban, de megszólalásban is új volt az, amit csináltak.

lron Maiden, Sledgehammer, Samson, Angel Witch, Def Leppard, Girlschool, Diamond Head, Van Halen, Chesp Trick, Vardis, Tygers Of Pan Tang - ezeket a neveket a hetvenes évek végén tanulta meg az új közönség, s ahogy egy évtizeddel korábban, ezúttal is el kellett telnie 1 -2 évnek, amíg 1980-ban megszülettek azok az új nagylemezek, amelyeknek megjelenése után új fejezetet kezdtek el írni - immár a heavy metal új hulláma címszó alatt a stílusirányzat történetében is.

Az előző évek pangása után a nyolcvanas évek elején ismét világszerte megélénkült a rockélet. Mindenekelőtt Angliában és Amerikában vonzott nagy tömegeket a hard-rock és heavymetal, ahol a nagy fesztiválokra (Donnington, Reading, Knebworth) százezrek voltak kíváncsiak. A váltás-változás oka tulajdonképpen egyszerű; az előző évek agresszív, kemény punk zenéje gyakorlatilag eltűnt a műfajból, s a helyébe lépő új hullám mindinkább kommercializálódó, szintetikus termékei nem elégítették ki a rajongók jelentős táborát.

A színpadok előtt megjelenő új közönség körében ismét élénk érdeklődés mutatkozott a keményebb zenék trént, s ezt az igényt újra csak a "kőkemény" rock elégítette ki. Angliában a

nagy öregek" (Dia, Osbourne, Whitesnake, Sabbath, Rainbow stb.) és a "heavy metal új hullámának" képviselői (Motörhead, lron Maiden, Def Leppard Saxon, Judas Priest stb.) mellett felbukkantak a legújabb zenészgeneráció új zenekarai (Tyson Dog, Raven. Tokyo Blade. Waysted, Hellenbach, Banleaxe. Jaguar stb.), amelyek a "klasszikus" játékstílustól és színpadi megszólalástól elszakadva a heavymetal megújítására törekedtek.

Amerikában az ugyancsak mindinkább kommercializálódó west-coast képviselői (Foreigner, REO Speedwagon, Journey, Toto, Kiss) mellett szintén új zenekarok (Van Halen, Mötley Crue, Bon Jovi, Quiet Riot, Cheap Trick) nevével ismerkedhet meg a közönség, de az üzlet egyelőre még - nem lát akkora lehetőséget bennük, hogy menedzselésükkel komolyabban törődne. 1981-82 még a "második brit invázió' sikerei jegyében telik el. A Culture Club, a Eurythmics, a Soft Cell, a Thompson Twins, a Human Leaque és általában a szinti-pop termékei uralják a piacot Amerikában és Angliában egyaránt, az európai kontinensen pedig a Neue Deutsche Welle tetőzik. A következő két év viszont már vitathatatlanul a heavy-metal formációk diadalát hozza. A tradicionális stíluselemek és a punk keveredéséből sajátos új zenei formák - trash, speed, black metal, death-rock - születnek. amelyeknek újdonság jellege ismét táborba szervezi a rajongókat.

E rendkívül gyors, hangos, agresszív zenék hallatán a kritika nem fukarkodik a jelzőkkel �music non grata�, �neandervölgyi zene stb�. és a ledorongoló hanggal, mindez azonban sem a zenészeket sem a közönséget nem zavarja. Hiába utasítják vissza sorra az új produkciókat a nagy hanglemeztársaságok, világszerte - a punk mintájára - kis független kiadók vállalják fel az új együtteseket s Amerikában a Schrapnel, a Metal Blade, a Mongol Horde, Angliában a Neat, az Ebony, a Music For Nation, Belgium-ban a Mausoleum, Hollandiában, a Roadrunner vagy a Rave On adja ki a lemezeiket.

1984-re az áttörés minden "fronton" teljes. Még a mértéktartó, de sohasem felelőtlenül ítélkező Rolling Stone is így jellemzi a helyzetet: Zenekarok új generációja uralja a listákat". S a Metallica - Kill Em' All, a Manowar - Hail To Enoland, a Exciter - Violence and Force, a Waysted - Vices vagy a Sad Iron - Rotal Domnation című albuma illetve ezek együttes megjelenése valóban új korszakot jelöl a heavy-metal történetében.

Az igazi váltást azonban nem is ezeknek a gyors agresszív zenéknek, s a velük járó új játékstílusnak a megjelenése hozta a heavymetalban, hanem azok a külsőségek, az az új image, amely a nyolcvanas években a szórakoztatás világában általában elterjedt.

Már a hetvenes évek végén kialakulóban volt az az üzleti trend, amely a barbárt és a .barbárságot" próbálta meg kelendő árucikként forgalmazni. S a Conan-kultusz népszerűvé válása után hamarosan megjelentek a kremlinek, a hobbitok, a habók, a törpék és óriások, az ember és állatvilág legkülönfélébb félelmetes és kedves szörnyei, akik Amerika után Európa mozijait, újságosstandjait, könyvüzleteit, kiállítótermeit és koncertszínpadait is "megszállták" és a mai napig uralják. Az előző évtizedek sci-fi divatja, a jövő fürkészése után hirtelen a Múlt is �megnyílt" és a tömegkultúra mesteremberei jóvoltából Fantázia-birodalom terjeszkedni kezdett.

Az emberek a nyolcvanas évek nyomasztó mindennapjai elől szívesen menekültek a fantasztikum világába, s a tömegkultúra különböző ágaiban remek érzékkel használják ki ezt a szinte kielégíthetetlen keresletet. Így tört be mindenekelőtt a heavy-metal ágazataiba is a Conankultusz, majd az évek múláséval a koncertszínpadokon, a videókon, a lemezbontókon megjelentek a Fantázia-birodalom egyéb rémségei, szörnyűségei is. Állandó színpadi kellékké lépett elő a művér és a koponya, a kard és a kereszt, a ködevés és tűzfújás mellett mind nagyobb szerepet kaptak a misztikus hókuszpókuszok. S ahogy az korábban legmarkánsabban a filmek esetében is megmutatkozott, az érdeklődés felkeltésére a rockban is fokozatosan megerősödött az .ölés és ölelés kultusza". A szexhullám mindenekelőtt a szórakoztató popzenébe tőrt be, a horror viszont a metálmutánsok kifejezőeszköze lett. W. A. S. P., Menowar, Slayer, Sodom, Baihory, Helloween, Venom, Possessed, Voivod, Celtic frost, Onslaught - részben már a zenekarok elnevezése is utal arra a zenei-színpadi világra, amely ellen 1985-ben - elsősorban Amerikában a politikai-társadalmi szervezetek "keresztes hadjáratot indítottak, követelve a death-rock és a blackmetal lemezek és koncertek betiltását vagy megkülönböztető jelzésekkel való ellátását. A �mocskos rock" elleni hajsza azonban nem ért el komoly eredményt.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.