Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Görög-Perzsa háborúk : Thermopülai csata

A thermopülai csata (görög betűkkel: Μάχη τῶν Θερμοπυλῶν, Machē tōn Thermopylōn) a görög és óperzsa hadseregek közt i. e. 480-ban lezajlott ütközet, melyre a Thermopülai-szorosban került sor.

Thermopülainál a csata idején a hegy és a Kis-öböl partja között egy 14 méter széles szoros volt. A déli oldalán egy kis hegy található, míg az északin egy tengeri öböl. Itt három „kapu” nyílott, a középsőnél 100 évvel korábban a fokidaniak egy falat készítettek a thesszáliai invázió ellen. Thermopülai név az ógörög forró kapu szóból származik, mert több meleg forrás is található a környéken.

A katonai stratégia szerint a Thermopülai-szoros volt a legalkalmasabb hely, ahol védekezni tudtak a görögök. Tisztában voltak azzal, hogy csak feltartóztatni tudják majd a perzsákat, illetve károkat okozni a csapataiknak, de megsemmisíteni vélhetően már nem tudják, ezért Athén lakosságát kitelepítették. Egy perzsa sereg a Thermopülai-szorosnál, a hadiflotta pedig Artemiszionnál ütközött először görög ellenállásba. A görögök a szorosban, a hagyományos phalanx technikát alkalmazták, úgy tervezték, hogy ezzel vissza tudják verni a perzsa lovasság balszárnyát.

A csata részletei nem ismertek pontosan, mert csak Hérodotosz leírásai alapján lehet képet alkotni róla, amely néhány görög túlélő elbeszélése alapján készült. I. Khsajársá (I. Xerxész) öt napot várt, hogy a görögök elvonuljanak. Miután a görögök maradtak, megindította a támadást. Hérodotosz leírja, hogy a görög hopliták hosszú dárdával védekeztek, míg a perzsák rövid dárdával és karddal, és hogy a perzsák nagy veszteségeket szenvedtek el a három napos csata során. Az egyik legenda szerint a harmadik napon a helyi görög pásztor, Ephialtész megmutatta a perzsáknak az Anopaia-ösvényt, amelyen átvághatott a sereg, és így a szoros bejáratát védő görögök hátába kerülhettek. Mikor Leónidasz belátta, hogy nem bírja tartani a szorost, elrendelte a teljes visszavonulást. Mintegy 700 theszpai harcos Démophilosz vezetése alatt megtagadta a parancsot és tovább védekezett. Leónidasz testőrei, mintegy 300 spártai, 400 thébai és 700 theszpai is ott maradt, egyesek szerint a dicsőségért, mások szerint azért, mert a perzsák elvágták menekülésük útját. A csata végén a thébaiak letették a fegyvert, a spártaiak és a theszpaiak egytől egyig meghaltak.

 

Thermopülai csata
Thermopylae ancient coastline large.jpg
A csata helye ma (az ókorban a tenger a mainál magasabban volt, a partvonal még az úttól is beljebb volt)

Konfliktus görög–perzsa háborúk
Időpont i. e. 480. augusztus 7.[1] vagy 810.[2]
Helyszín Thermopülai-szoros, Görögország
Eredmény perzsa győzelem
Szemben álló felek
görög poliszok, Spárta vezetésével Óperzsa Birodalom
Parancsnokok
I. Leónidasz I. Khsajársá
Mardoniosz
Artabanosz
Szemben álló erők
5 200 felett (Hérodotosz)[3]
7 400 felett (Diodórosz)
11 200 (Pauszaniasz Periégétész)
kb. 800 000 (Ktésziasz Knidiosz)[4]
70 000–300 000 (modern számítások)[5]
15 000-20 000 (Hans Delbrueck)[6]
60 000 (Beloch, W. W. Tarn)[6]
Veszteségek
1000-4 000 (Hérodotosz)[7] kb. 20 000 (Hérodotosz)[8]

 

 

A görög–perzsa háborúk elsődleges forrása a görög történész, Hérodotosz. A szicíliai történész Diodórosz, aki az 1. században élt, és ekkor írta a Bibliotheca Historica-t, amely egy beszámoló a görög-perzsa konfliktusról, és részben a korábban élt Ephorosz görög történetírótól származik. A műve összhangban van Hérodotosszal.[9]

A legfontosabb forrásanyag a perzsákról a görög irodalmártól, Ktésziasz Knidiosztól származik, aki II. Artakhsaszjá perzsa király orvosa volt az i. e. 4. században. Knidiosz perzsa források alapján írta le az eseményeket, megemlékezett Hérodotoszról, sőt át is vett onnan néhány hamis információt és elfogult állítást is. Sajnos utolsó munkája nem maradt fenn. A 9. században I. Focia bizánci pátriárka Myriobiblon műve, majd VII. Konstantin eklogai műve is foglalkozik a görög-perzsa háborúkkal. Több római történetíró, például Justinus és Cornelia Nepotus is írt a témáról. Pauszaniasz Periégétész Görögország leírása című művében is említést tesz a csatákról. Nepotus és Ktésziasz Knidiosz írásait azonban nem tartják hitelesnek a modern történészek.[10][11]

Előzmények [szerkesztés]

Óperzsa Birodalom [szerkesztés]

Athén és Eretria görög poliszok finanszírozták az ión felkelést a perzsák ellen i. e. 499-494 között. Az Óperzsa Birodalom viszonylag még új képződmény, így gyakoriak voltak a felkelések a területén. I. Dárajavaus perzsa király sok tapasztalatot szerzett a felkelések leverése során.[12] Mivel Athén támogatta az iónokat a felkelésükben, ezért meg akarta büntetni őket ezért a tettükért,[13] továbbá meglátta a lehetőséget, hogy a Balkán-félszigetet saját birodalmához csatolhassa.[14]

Az első perzsa hadjárat i. e. 492-ben kezdődött Mardoniosz vezetésével,[15] aki ismét meghódította Thrákia európai területeit, amely névlegesen i. e. 513 óta az Óperzsa Birodalom része.[16] Ezt követően Makedóniát foglalta el.[15] A támadásai megakadtak Athosz hegyénél, mert a hajói viharba kerültek. Később thrák törzsekkel ütközött meg, akiket súlyos veszteségek árán legyőzött, majd visszatért hazájába,[17][18] miután helyőrségeket hagyott hátra a thrákiai partvidéken.

A következő évben I. Dárajavaus elküldte képviselőit a görög poliszokba, akiktől a perzsa korona iránti hűséget próbálta megszerezni.[19] A görög poliszok többsége elfogadta a feltételeket, de Athén és Spárta visszautasította azt.[20] A perzsa követek a hűség jeleként földet és vizet kértek, Athénban azonban a felháborodott tömeg a követet egy kútba dobta, míg Spártában a követek szakadékban végezték, mondván vigyenek onnan vizet és földet. Egy évvel később, i. e. 490-ben I. Dárajavaus ezért bosszúhadjáratot indított.[21]

I. e. 490-ben a perzsa hadsereg, Artaphernész és Datisz vezetésével, a szárazföldi hadsereget behajózta és tengeri úton megtámadta Athént és Spártát. A flottát Kilikia szatrapiából hajóztatták ki.[22]

A perzsa harcosok eljutottak Euboiába, ahol megtámadták az első nagy célt: Eretria városát.[23] A perzsák közelsége miatt a város lakosai nem tudtak felkészülni az ostromra.[24][25] Végül hat napi, mindkét oldalon sok áldozatot követelő ostrom után a falakat lerombolták,[24][25] majd a hetedik napon két eritriai kinyitotta a városkaput a perzsák előtt.[24][25] A várost kifosztották és felégették, a lakosságot rabszolgasorsba taszították.[25]

Délosz szigetének magasságában a perzsák átszelték a tengert, a célpont a Athén volt. I. e. 490 nyarán Marathónnál, 40 km-re Athéntól[26] északon partra szálltak. Pár nap múlva elkezdődött a a marathóni síkságon a csata. A perzsák vereséget szenvedtek, és sokan közülük menekülés közben a mocsarakba fulladtak. A megmaradt perzsa haderő hajóra szállt, és hazatért.[27]

A marathóni csata után a király Datisz méd admirálist bízta meg ismét a hadihajók vezetésével és a következő athéni támadással. I. e. 486-ban a király 36 év uralkodás után meghalt és fia, I. Khsajársá lépett a trónra.[28] A király komoly és hosszú tervezésbe, pénzszerzésbe, katonatoborzásba és új fegyverek beszerzésébe kezdett.[29]

I. e. 481 nyarán és őszén a perzsa seregek gyülekezni kezdtek Kis-Ázsiában.[30] I. Khsajársá a következő év tavaszán csatlakozott a seregeihez lüdiai Szardeisz városában.[31] Nem sokkal később átkeltek két pontonhídon a Hellészpontoszon.[32]

Görögország [szerkesztés]

Görög–perzsa háborúk

Athéniak már I. Dárajavaus visszavonulása után tudták, hogy lesznek újabb hadjáratok, azonban a felkészülést csak néhány év múlva kezdték el, miután Themisztoklész tekintélye Athénban megerősödött.[33] A görög poliszok vezetői tudták, hogy hamarosan tartaniuk kell egy újabb perzsa támadástól, de annak időpontját nem sejtették.

I. e. 481 őszén Spárta és Athén közös tanácskozást tartottak a Poszeidón-templomban a Korinthoszi-csatorna mellett, amelyre meghívták azokat poliszokat is, amelyek nem voltak a perzsák szövetségesei. A kongresszuson Athén és Aigina békét kötött és a görög városállamok támogatták a perzsák elleni harcot.[34]

I. e. 481 nyarán perzsa követek jelentek meg a görög poliszokban, hogy I. Khsajársá perzsa király jóindulatáról biztosítsák azokat, akik hajlandók szerződést kötni Perzsiával. A thesszáliai városok eleget tettek a felszólításnak, a boiótiai Thébai szintén. A közép-görögországi népcsoportok közül egyedül a phókisziak álltak a perzsaellenes görög szövetség oldalára. Az ellenállást választók képviselői az Korinthoszi-földszoroson gyűltek össze, és megegyeztek abban, hogy az eseményeket a továbbiakban az iszthmoszi szövetség irányítsa. A fővezérlet joga Spártát, a peloponnészoszi szövetség fejét illette. Themisztoklész hazahívta Ariszteidészt és kibékült vele.

Időközben értesültek arról, hogy a perzsák átkeltek a Hellészpontoszon, és észak felől várható a támadás. Úgy döntöttek, hogy a keskeny Thermopülai-szorosnál veszik fel a harcot az ellenséggel.

Közvetlen előzmények [szerkesztés]

A thermopülai csata

A perzsa sereg, miután i. e. 480 tavaszán a Hellészpontoszon átkelt Európába, a görög poliszok ellen vonult. A Hellészpontosztól Termosz városáig 3 és fél hónapig a partvidéken haladtak. A gyalogságot a hadiflotta kísérte. I. Khsajársá ekkor felosztotta a hadsereget, hogy az felállhasson a megfelelő taktikai egységekbe.[35]

A görög szövetségi kongresszus I. e. 480 tavaszán ismét összeült, hogy megbeszéljék a védelmet. Arra jutottak, hogy a Temposz-völgyben fognak megütközni a perzsákkal.[36] Amikor I. Alexandrosz makedón király odaérkezett, figyelmeztették, hogy elkerülheti őket az ellenség, így visszafordultak,[37] ezzel azonban védelem nélkül hagyták Thesszáliát. Nem sokkal később jött a hír, hogy a perzsák már Európában vannak.[37] A másik görög tervet Themisztoklész vezette fel, aki szerint Thermopülánál kell megütközni a perzsákkal. Ez a szoros a görög hoplitáknak kedvezett, akik nehézfegyverzetű gyalogosok voltak. Egyúttal a tengeren, a szorostól nem messze is szembe tudtak szállni az ellenséggel, mivel az athéni hajók képesek lezárni a csatorna kijáratát. Ezt el is fogadta a kongresszus.[38] Ezután Athén lakosságát Trezenoszba telepítették át.[39]

A görögök katonai tanácskozást tartottak augusztus elején, ahol először arról tárgyaltak, hogy a Korinthoszi-földszorosban fogják útját állni a perzsáknak, de a phókisziak és a lokrisziak tiltakoztak ellene, mert közel feküdt a városuk a fronthoz, ezért ragaszkodtak a Thermopülai-szoroshoz. Végül a katonai tanács beleegyezett ebbe.[40]

Miután a görög hadsereg megérkezett a Thermopülai-szoroshoz, megerősítették az ott álló régi falat, és várták a perzsa hadsereget. I. Khsajársá nyár végére, egyes vélemények szerint augusztus 14-ére érkezett meg a szoroshoz.[41] Felderítőket küldött a görögökhöz, akik az ellenség seregét kisebbnek gondolhatták a valóságosnál, mert sem a megerősített falak mögé bújt katonákat, sem a phókisziakat nem láthatták. Ez utóbbiakat rendelte Leónidasz az Anopaia-ösvény védelmére. I. Khsajársá perzsa király a görögökhöz elküldte tárgyalóit, hogy azok rábírják a görögek a megadásra és elvonulásra, de I. Leónidasz spártai király elutasította a perzsák követeléseit.

Haderők [szerkesztés]

Perzsa haderő [szerkesztés]

Perzsa halhatatlanok. A berlini Pergamonmuseumból

I. Khsajársá perzsa király hadseregét illetően jelentős viták vannak mind a mai napig a tudósok között. Hérodotosz például 2,6 millió perzsát és 5,2 millió szövetséges harcost írt.[42] Szimonidosz szerint létszámuk mintegy 4 millió főt tett ki, míg Ktésziasz Knidiosz 80 000 perzsa katonáról számol be.[4]

A modern történészek több görög forrást összehasonlítottak, de nem találtak reális adatokat.[43] A modern számítások szerint 200-250 000 katona lehetett maximum, de minimum 15-20 ezren voltak.[6][44] Pontos számot a perzsa hadsereget illetően azért nem tudni, mert feltételezik, hogy Makedóniában és Thesszáliában is maradtak tartalékegységek.

Perzsia volt az első szövetségi állam a történelemben, amelyben 10 különböző nép élt. Tolerálták a más felekezetűeket, eltörölték a rabszolgaságot. Több nép miatt a hadsereg is többnemzetű volt: perzsák, médek, asszírok, föníciaiak, zsidók, arabok, egyiptomiak, sőt görögök is. I. Dárajavaus perzsa király nagy építkezéseket engedélyezett a görög polgároknak illetve eltörölte ott is a rabszolgaságot. Ezért az ión és makedón területeken nagy népszerűségnek örvendett és az ő oldalára álltak a háborúk idején. A katonák általában egy íjat, egy rövid lándzsát, egy kardot vagy baltát, és egy fonott pajzsot hordtak.[45] Az íjászok kezdték meg a támadást, majd jöttek a lándzsások.[46] Az alacsonyabb rangú perzsa gyalogság (szparabara) tagjai nagyobb fonott pajzsot és hosszabb lándzsát hordtak, viszont íjat nem. Szerepük az volt, hogy a formáció hátsó végét védjék.[47] A lovasság könnyű fegyverekkel harcolt.[48][49]

A perzsa hadsereg elitalakulatai voltak a halhatatlanok és a méd kopjások. A halhatatlanok egy elit gyalogos egység volt, amely a hősiességéről és a bátorságáról volt híres és 10 000 tagja volt.[50] A tagjait születésüktől kezdve képezték és csak médek és perzsák alkothatták. A fegyvereik között dárda, kopja, kard és pajzs szerepelt.[51] A méd kopjások egyformán jól használták a kopját és a pajzsot, és a halhatatlanok után a legjobb harcosoknak számítottak.

A perzsa flotta méretéről is komoly viták vannak. Hérodotosz szerint 1207 hajó, amit más ókori tudósok elfogadtak. A modern tudósok úgy értelmezik ezt, hogy 1200 hajó, amit a legtöbben el is fogadnak, bár a Szalamiszi csatában valószínűleg kevesebben voltak.[52][53][54] Azonban vannak, akik ezt úgy értelmezik, hogy a görög flottával együtt volt ennyi, és maga a perzsa flotta kb. 600 hajóból állt.[55][56][57]

Görög haderő [szerkesztés]

Az alábbi lista adatai Hérodotosz[58][59] és Diodórosz[60] műveiből származnak.

Nemzet Számuk Hérodotosz szerint Számuk Diodórosz szerint
Spártaiak 300 300
Lakedaimóniaiak/
Perioikoszok
900? 1000
(beleértve a spártaiakat?)
Spártai helóták (rabszolgák) 900? -
Mantineaiak 500 3 000
(más Peloponésszoszi, akiket Leónidasz küldött)
Tegeaiak 500
Arkadiai orhoménoszok 120
egyéb Arkadiaiak 1000
Korinthosziak 400
Phliusziak 200
Mükénaiak 80
Összes Peloponésszoszi 3 100[58] vagy 4 000[61] 4 000 vagy 4 300
Teszpiaiak 700 -
Malieiszek - 1000
Thébaiak 400 400
Phokisziak 1000 1000
Opuntiszi lokrisziak „mindenki ott volt” 1000
Mindösszesen 5 200 (vagy 6 100) az opuntiszi lokrisziak nélkül 7 400 (vagy 7 700)

Megjegyzések [szerkesztés]

görög phalanx

A peloponnészosziak létszámával kapcsolatban Diodórosz lejegyezte, hogy 1000 lakedaimóniaiak mellett 3 000 egyéb peloponnészoszi volt, vagyis összesen 4 000 katona. Hérodotosz szerint is 4 000 peloponnészoszi harcolt.[61] Viszont más helyeken Hérodotosz 3 100 főről tesz említést, továbbá a helótákról is tesz említést,[7] de azok számáról nem. Ez a 900 fős különbség a két adat között valószínűleg a spártai helótákat szerepeltetésének hiányát jelenti. Az alternatív verzió szerint ez a 900 fő, akiket Hérodotosz perioikoszokként szerepeltetett, lehetséges, hogy Diodórosz által lejegyzett 1000 lakedaimóniaiakat takarja.

A lakedaimóniaiak létszámával kapcsolatban Diodórosz által lejegyzett 1000 fő lehetséges, hogy a 300 spártait takarja, ugyanis ezt írta: „Leónidasz 1000 embert vitt magával”, továbbá hozzátette, hogy „ott állt vele 1000 lakedaimón, és mellette 300 spártai”, amiről nem tudni, hogy pontosan mit akart mondani a szerző.[60] Pauszaniasz egyetértett Hérodotosszal, akit valószínűleg olvasott, továbbá meghatározta a lokrisziak pontos számát, akikről elődje nem említett adatokat. Pauszaniasz szerint a lokrisziak az összes katonájukat - mintegy 6000 fő - elküldték a csatába, így a többi 5200 fővel összesen 11200 katona harcolt a perzsák ellen.[62]

A modern történészek többsége szerint Hérodotosz adatai a reálisabbak.[63] Úgy gondolják, hogy 1000 lakedaimóniai és a 900 helóta elfogadható szám, így kb. 7000-7100 katona harcolhatott a görög oldalon. Ebből az adatból kihagyták a Diodórosz által említett melisziakat és a Pauszaniasz által említett lokrisziakat.[64][65] De másfajta felállást is el lehet képzelni, továbbá figyelembe kell venni a visszavonulásokat, és mintegy 3000-ren maradtak.[66]

Stratégia [szerkesztés]

Thermopülai-szoros a védelme stratégiai szempontból a legjobb lehetőség az ellenség megállítására.[67] A görög terv nem tartalmazta a közvetlen harcot a perzsák ellen, mert tudták, hogy nem nyerhetnek ellenük, ill. megállítani a perzsa előrenyomulást, a görög doktrína kizárólag a védekezést tartalmazta. Thermopülai-átjáró és az Artemiszioni-szoros védelme a földrajzi adottságai - a keskeny szárazföld és tenger miatt - a perzsák létszámfölényüket nem tudták érvényesíteni.[68] A perzsa haderő párhuzamosan haladt a tengeren és a szárazföldön, mivel a hajók szállították az utánpótlást, így azok egy helyen hosszabb ideig nem tudtak tartózkodni.[69] A perzsák a csata előestéjén tudták, hogy vagy visszavonulnak vagy továbbhaladnak, mivel a szűk átjáró komoly akadály volt nekik, ugyanakkor meg is kellett tartani a haditengerészet és a szárazföldiek együttműködését.[70]

Taktikailag elmondható, hogy a Thermopülai-szoros kiváló hely a görög harcászati módnak.[71] A phalanx katonai alakzatban a hopliták könnyen megakadályozhatták a szűk átjáróban a perzsa lovasság támadását. Szintén a phalanx előnye a perzsákkal szemben, hogy a görögök mellvértet, nehéz sisakot és pajzsot hordtak, míg a perzsák gyalogsága könnyű fegyverzetű volt, kivéve a halhatatlanokat. [72] A görögök leggyengébb pontja a hegyvidéki átjáró volt, ami Thermopüla nyugati és keleti kapuit kötötte össze, amelyen át a perzsák megkerülték, majd hátba támadták őket.[73] Egy helyi lakostól hallott az útról I. Leónidasz spártai király, ezért a phókisziakkal zárta le.[74] A perzsa gyalogosságnak a hegyvidéki terep nem okozott gondot, mert hegyi kiképzésben is részesültek.[75]

Terepviszonyok [szerkesztés]

Thermopülai-szoros

A csata idején a Thermopülai-szoros a hegyek és a Malioszi-öböl között feküdt, amely 14 méter széles volt, amin csak egy harci szekér tudott átmenni. A déli oldalon sziklás hegyek, míg a keleti részen a tengeri öböl volt. A szorosban három kapu állt, a középsőt a phókisziak építették, hogy megvédjék magukat a thesszáliai inváziótól. Thermopüla jelentése ógörögül meleg kapuk, ami a meleg vizű forrásokból származik.[76]

A 21. századra már feltöltötték a folyók a területet, így kisebb lett az öböl területe. A régi út a hegyek lábánál haladt keresztül, amelyen egyébként a modern kori út is fut. A kutatások szerint azonban elképzelhető, hogy akár 100 méteres is lehetett a szoros, és akár a kapukig is elérhetett. A második világháborúban is fontos csatahelyszín volt, amely az ókori helyszíntől pár méterre történt. Ebben a csatában a britek és a németek ütköztek meg, amelyen végül az utóbbiak vesztettek.

A csata [szerkesztés]

Első nap [szerkesztés]

Az ötödik napon elkezdődött a csata. I. Khsajársá perzsa király megparancsolta 5 000 íjászának, hogy támadja meg a görögöket, de a phalanx felállás miatt elpattantak az íjak, így nem szenvedtek komoly csapást. Ekkor hangzott el Diénekész hírek mondása. Aztán a kissziai és méd katonák támadtak, akiknek el kellett fogniuk a görögöket.[77][78] Ezután a görögök indítottak támadást.[77] A phókiszi falnál, a legszűkebb helyen harcoltak.[79][80] A pontos taktikáról nincs sok információ, Diodórosz annyit jegyzett le, hogy a férfiak vállvetve álltak, nagy pajzsokkal,[81] ami valószínűleg a phalanx tipikus felállását mutatja be dárdákkal és pajzsokkal.[82]

A perzsák a görögöknél kisebb pajzsaikkal és rövidebb dárdáikkal nem tudtak hatékonyan fellépni.[81][83] Hérodotosz megemlíti, hogy állandóan forogtak a görög sereg tagjai azért, hogy akik elfáradtak, le tudjanak pihenni, míg mások harcoltak.[84] A görögök olyan sok médet öltek meg, hogy a perzsa királynak háromszor is meg kellett változtatni a tartózkodási helyét, hogy biztonságban maradjon.[85] Ktésziasz Knidiosz szerint az első támadáskor csak kettő vagy három spártai esett el.

Hérodotosz és Diódorosz szerint mikor a perzsa király megtudta, hogy nagyon nagy veszteségük volt, elrendelte a halhatatlanoknak, hogy induljanak meg a görögök ellen.[81][83] A spártaiak ekkor visszavonulást színleltek, majd visszatámadtak.[83]

Második nap [szerkesztés]

A második napon I. Khsajársá perzsa király ismét elrendelte a támadást, bízva abban, hogy a sebesült és kis számú görög sereg megadja magát.[85] A perzsák azonban a második napon sem jutottak előbbre.[85] A perzsa király végül megállította a támadást, és visszarendelte a csapatokat a táborba.[4] I. Khsajársá Hellász elleni háborúja veszélybe került. Félő volt, hogy hadereje teljesen felmorzsolódik a szorosban, de legalább is olyannyira megfogyatkozik, hogy nem lesz képes Athén ellen támadni. Ekkor azonban egy helyi görög, bizonyos Ephialtész elárulta, hogy létezik egy hegyi ösvény, az Anopaia, ami egyenesen a görögök táborába visz.[86] Ephialtészt a jutalom ösztönözte.[86] Az árulót a görög kultúrában megbélyegezték, és a nevét rémálomként azonosítják.[86]

Jacques-Louis David: Leónidasz Thermopülainál

A perzsa király azonnal el is indította az ösvényen Hüdarnészt és csapatát, hogy a Kallidromoszon fekvő ösvényen átmenve a görögök hátába kerülhessenek.[87] A halhatatlanok egy véres csata után voltak ekkor, de Diodórosz szerint így is 20 000-ren indultak el az átjárón.[88] Anopaia-hegyet megkerülve egész éjjel meneteltek. Volt egy útelágazás is az átjáróban, az egyik Phókiszba, a másik Alpenoszba vezetett.[89]

Harmadik nap [szerkesztés]

Egész éjszaka vonultak a perzsák, és rábukkantak a I. Leónidasz spártai király által őrségbe állított phókisziakra. A görögök a tölgyfalevelek susogásából hallották, hogy közelít valaki feléjük. Hérodotosz azt írta, hogy felugrottak ekkor, és teljesen le voltak döbbenve.[90] Hüdarnész csapatait is váratlanul érte a phókisziak jelenléte, de nem bocsátkoztak harcba velük.[91] Azt hitte a perzsa parancsnok, hogy a spártaiakkal találkoztak, de Ephialtész megnyugtatta őt, hogy nem.[90] A phókisziak egy közeli dombra vonultak vissza,[90] így szabad utat adtak a perzsák továbbvonulására.

Egy hírnök jelentette Leónidasznak a történteket, aki reggelre összehívta a haditanácsot.[92] Leónidasz ekkor felajánlotta a csapatokat küldő görög városállamoknak, hogy távozhatnak.[92] Csupán a 300 spártai, 700 theszpiai, 400 thébai (valószínűleg hoplita, akik a spártaiakat kísérték el[93]) maradt ott, utóbbiak azért, mert Leónidasz félt, hogy átállnak a perzsák oldalára, így inkább maga mellett tartotta őket.[94]

I. Leónidasz spártai király cselekedeteit azonban vitatják. A spártaiakra nem jellemző, hogy visszavonulnának, még egy ilyen elkeseredett helyzetben sem.[95] Az is lehetséges, hogy a király vállalta a halált, ha megmenthesse ezzel városát. A legvalószínűbb azonban az, hogy létrehozzott egy védőosztagot, akik fedezték a visszavonuló görög csapatokat.[96][97] Ha a görög sereg visszavonult volna, a nyílt terepen a perzsa lovasság könnyen megtámadhatták volna őket.[98] Azzal, hogy a maradék sereg tovább védte a szorost, nagyon sok ember életét megmentette.[99]

A thébaiak is vita tárgyát képezik. Hérodotosz szerint őket csak túszoknak hozták, hogy megmentsék városuk becsületét.[100] Plutarkhosz rámutatott, ha őket túszoknak küldték, miért nem zavarták el őket a görög katonák?[100] Valószínűleg, hogy lojálisak voltak a görögökhöz, a város többségével ellentétben, és ellenezték a perzsa uralmat.[100] Saját akaratukból jöttek a csatába, mert tudták, ha a perzsák elfoglalják városukat, nem térhetnek haza.[101]

A theszpiaiak úgy döntöttek, hogy nem hódolnak be a perzsa királynak, kockáztatva, hogy lerombolja az ellenség városukat.[100] Ez azonban nem magyarázza, hogy a város evakuálása után is maradtak a csatatéren.[100] Úgy tűnik, hogy önként maradtak ott, még a biztos halál tudatában is.[100]

Hajnalban I. Khsajársá perzsa király italáldozatot mutatott be, majd szünetet tartott, amíg a halhatatlanok leereszkedtek a hegyről.[80] A 10 000 főt kitevő hadsereg, amely lovasságból és gyalogságból állt, a phalanx elejét támadta meg. A görögök ekkor szélesebb alakzatot vettek fel, hogy minél több perzsát elérhessenek és megölhessenek.[80]

Kezdetben a hosszú lándzsájukat használták, de amikor az eltört, áttértek a ksziphoszra (rövid kard). Hérodotosz szerint a perzsa király két testvére (Abrokomosz és Hüperanthosz) is elesett az ütközetben.[102] I. Leónidasz spártai király a perzsa íjászok által esett el.[102]

Ahogy a perzsa halhatatlanok közeledtek, úgy a görögök egyre jobban visszaszorultak egy melletti falhoz. A perzsa íjászok hamarosan megölték őket.[103]

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.